elindult a chapter 2 og ami nem is lehet igazából og hiszen nem teljesen ugyanazt kaptuk mint régen ezért is lett a címe remix az og helyett hiszen megkaptuk a régi szigetet viszont raktak be egy kis csavart pár régi ügynök ugyanúgy bent maradt remixelt változatban viszont különféle rapperek énekesek vették át a szigetet viszont kellett ez nekünk jobb lett ez így őszintén szóval ugyan én játszottam végig chapter 2-ben és én őszintén örülök neki hogy valami csavart tettek bele ugyanis szerintem unalmasabb lett volna így az egész egy hónap hogyha minden a régi lett volna így legalább egy kicsikét
nosztalgikus egy kicsikét új szerintem ez a remix jobb is lett mint az i season de azér nézzük is meg hogy mik is változtak mik jöttek be ahogy azt mondtam nektek a sziget az a régi ugye visszatértünk chapter 2-be és itt nem változott semmi a grafika azt nem tudom eldönteni h chapter 2-ese de szerintem annyira nem de szerintem ez már annyira senkit nem zavar szóval igazából minden ugyanaz mint régen beleértve a fegyvereket is ugyanis végre régi fegyverek vannak szóval nincsen bullet drop meg hasonló dolgok hanem régi kerékvágás minden szóval ahova lövünk odamegy a golyó na de
akkor mivel másabb ez a remix mint a régi chapter 2 most csak az újdonságokat fogom felsorolni hiszen igazából próbáljátok ki ti is a chapter 2-t helyek mondom olyanok mint régen de azért azért jöttek újdonságok az egyik nagy újdonság most még egyelőre ugye hogy az agency helyett a dock pound van lent ami igazából az agency hiszen az épület ugyanaz ugyanott vannak a szobák a ládák meg minden annyi különbséggel hogy lett egy híd így az agency és a sziget között ami szerintem tök jó nem kell úszkálni főleg zero buildben illetve snoop dog átvette a területet szóval igazából
annyi változott hogy mas helyett stup doogot találjátok akit ugyanúgy le kell győzni mint régen m dust és annyi változott viszont hogyha legyőzitek akkor átáll a ti oldalatokra szóval igazából snoop dogot fel lehet bérelni ingyen ha legyőzitek szokásosan a drum gunt adja a boss viszont ez egy snoop dogos drum gun szóval ez is ugyanolyan mint a régi dram gun annyi különbséggel hogy át van színezve skinezve és ilyen snoop doogos az egész a bugim bombot is átdolgozták minden ugyanaz annyi különbséggel hogy snoop doog táncot nyom az akire rádobjuk és ilyen doog zene szó közben szerencsére a széfek
ugyanúgy maradtak szóval key carddal ugyanúgy ki lehet nyitni tele van loottal az egész szóval megéri bossozni ismételten nagyon sok rare chest van minden úgyhogy nagyon-nagyon király a remixelt madust miaudust áttették a jaktra szóval a madust macskát itt találjátok meg őt is ugyanúgy le lehet győzni bossként és átáll a mi oldalunkra ha legyőzzük illetve ő is ad egy mythic fegyvert ez a mythic fegyver pedig nem más mint a régi macskának a fegyvere volt az a puu rifle szóval ezt is tudjátok használni ez is tök jó és itt is ugyanúgy van széf tele loottal minden és ami
a legjobb hogy a wc ugyanúgy itt van mint régen és ugyanoda kivisz mint régen szóval minden a régi a harmadik boss az új tntina aki rignél van mint régen és ha megölitek ugyanúgy átáll a mi oldalunkra és a régi tntinás bumbovot adja természetesen szf és wc ugyanúgy van itt is ami nagyon-nagyon jó hogy a régi játékmechanikák ugyanúgy bent vannak szóval át tudunk öltözni hchmanként mint régen nem vesznek észre a henchmanek és a kamerák és a boss sem ez is nagyon jó hogy visszahozták aminek még nagyon-nagyon örülök hogy a shakedownolást is visszahozták szóval ha knockost elkapunk
akkor ugye shakedanalással tudjuk revalelni az összes társát meg minden nagyon király hogy ezt visszahozták legalább a seasonre járművek terén is visszatért minden bent vannak a hajók is bár cápát még egyelőre nem láttam szerintem azok nincsenek de remélem hogy még azok is lesznek ugye bent vannak a régi autók kamionok bár ezeket nem ajánlom nagyon használni hiszen ezek mellett bent vannak az új autók amiket át ugye át lehet változtatni tudnak nitrózni szóval a régi autóknak nem igazán látom értelmét de bent vannak viszont most már az új autókban van hidraulika az azt jelenti hogy lehet velük ugrani tudnak
dőlni jobbra-balra tök menő igazából az ugye snoop doog miatt jött be leakelték is és tényleg bejött ugye az új autó a kedilek bekerült az item shopba viszont a snoop dogos agency előtt találhattok ilyen autókat ezeket ki tudjátok próbálni nem hiszem hogy másabbak lennének ezek az autók mint a rendes autók nem tudom nézzétek meg tök jó ki lehet őket próbálni nagyon menő ami viszont újdonság hogy a szigeten vannak random riftek szerte szét össze-evvissza amiket ugye tudtok használni közlekedésre nem tudom hogy ezek miért vannak itt vagy miér célból de szerintem azért hogy hogyha autót nem találunk akkor
ugye be tudjunk menni a körbe vagy valami mindenesetre szerintem elférnek szóval maga a játékmenetben ennyi változott chapter 2 óta viszont szerencsére úgy oldották meg hogy hetente jönnek újdonságok ugye a grottot most is meg lehet találni viszont el van zárva nem lehet lejutni viszont itt a gffos sky mpc mondja is nekünk hogy minden vásárolt lánc rész mellé ajándék ingyen spagettit osztogatnak ugye ez eminem miatt lesz ugyanis a m spaghetti hely be fog jönni grotó helyében aminek a neve a spaghetti grotto lesz és ilyen full eminemes lesz ez pontosan november 7-én fog megtörténni megnyílik a grottó bekerül
egy új eminem skin meg cuccok illetve a minigun is meg lehet majd tőle szerezni ami ugye mythic lesz eminemet fogja követni i spice aki majd nov 14-én fog érkezni ekkor fog bekerülni a shark is amiyen ice spiceos témájú lesz tőle majd egy mythic fegyvert illetve egy methic grapplert lehet majd szerezni végezetül november 21-én az utolsó héten fog érkezni jusw kapni fog egy saját helyet is illetve elvileg a mythic fegyvere vagy mythic itemje egy juice worldös check canon lesz ezt onnan lehet tudni hogy véletlen a játék elszólta magát és megkérdezte a játékosoktól hogy mi a véleményük
a juwiice worldös jack cannonről viszont a az még nincs bent szóval ez igazából kiderült és ha ez valakinek még mindig nem lenne elég elindult a reloadnak a második seasonje amivel bekerült egy teljesen új sziget az oázis a szigettel együtt pedig bekerült a sóó játékmód is szóval ki tudjátok próbálni szólóban és teljesen új fegyverek is kerültek be természetesen nagyon tetszik nekem a sziget próbáljátok ki mindenképp nagyon-nagyon jó eredetileg ha nyernétek reloadban akkor egy reloados csákány lenne a jutalmatok viszont valamiért nem kapja meg senki ezt valószínűleg fixálni fogják a napokban szóval az a lényeg hogyha reloadban nyertek
majd egyet akkor megkapjátok ezt a szép csákányt egyébként is el vagyunk árasztva ingyenes cuccokkal most az új seasonben ugyanis kapásból egy ingyenes aranykaszát tudtok szerezni november 11-éig és igazából annyi a dolgotok hogy léptek két szintet szerintem ez a világ legkönnyebb dolga ezen kívül fel tudtok még oldani egy ingyenes snoop dogos csákányt meg jó pár apróságot annyi csupán a dolgotok hogy ranketban túléltek 100 stormot nagyon könnyű csomó jutalom van tök jó és még ezen kívül elindult a legújabb reboot rally amin keretein belül tudtok szerezni egy ingyenes rappet egy glidert és egy csákányt egyébként egy nap alatt
ki lehet vinni egy frienddel ez is bazi könnyű ugye a tavalyi og seasonben négy skint kaptunk a battle passben viszont a lovag az customizálható volt nagyon menő volt viszont ez változott és most öt skint kapunk a remixes passzel viszont ugye nincs köá ható skin cserébe de igazából nem tudom hogy melyik a jobb döntsétek el ti szokásosan négy skin fog kapni szuper stílust amit ugye egyelőre nem lehet látni a következő frissítésre fog bekerülni viszont ami nagyon-nagyon érdekes dolog hogy nem tudom biztos észrevettétek hogy a battle passben van egy jordan cipő egyelőre ugye nem lehet megszerezni ugyanis
ez az új funkció nincs bent a játékban november 12-től tudjátok megszerezni a jordan cipőt a pből és hogy mi is lesz az az egész el fogtok ájulni november 12-től érkezni fognak a cipők a fortnite-ba pontosabban a lockerba egy újdonságként ez azt jelenti hogy cipőket tudunk húzni bármilyen skinre a fortnite kiírás alapján több mint 500 skinre rá lehet tenni majd a cipőket ezzel együtt a jordant is és tavaszra az összes skin a játékon belüli skinek 95%-án működni fognak a cipők szóval pár nap múlva ez a kép valósággá fog válni és szupererősöket fogunk látni jordan cipőben és
biztos vagyok benne hogy az item shopban is jó pár cipő fog érkezni egyet meg is mutattak egy ilyen kis cápás mamuszt is majd meg lehet vásárolni a shopban és ezeket a cipőket mamuszokat papucsokat bármilyen skinre rá lehet majd tenni ami persze kompatibilis vele valószínűleg ilyen kollabos skinekre mint például a kratos vagy demogorgon nem hiszem hogy lehet használni majd a cipőket viszont egy mmará lesen egy jordant azért megnéznék nekem eddig összességében nagyon-nagyon tetszik ez a season szerintem ez az egy hónap nagyon gyorsan el fog telni ugyanis aki nem tudná november 30-án lesz majd egy dend event
és december 1jén lesz ugye az új season a chapter 6 és szerintem egyébként gyorsan el fog telni minden héten jön majd content szóval nagyon-nagyon jó lesz nektek hogy tetszik a season írjátok le kommentben ha támogatni szeretnétek egyébként bármilyen vásárlással ha vesztek p starter pakot bármit köszönöm szépen ha használod a ghost frighter creat kódot én viszont srácok mára mentem én ghosttin rider voltam sziasztok